|
Meghatározások :
Az egyik legelfogadottabb meghatározás szerint "transzneműek azok az emberek, akiket valamilyen neműnek soroltak be"; - legtöbbször születéskor és a nemi szerveik alapján - , de akik ezt magukra nézve téves vagy hiányos megjelölésnek találják. Egy másik közkeletű definíció szerint: ra születéskor kapott nemmel való azonosulás vagy az ennek megfelelő testi megjelenés hiánya.
A transzneműség két alapvető formája az FtM és az MtF: az FtM a nőből férfivá, az MtF pedig a férfiból nővé alakult vagy alakuló embert jelölheti. Különösen fontos lehet ez a transzszexuálisoknál, ahol a két csoportnak egész más nehézségekkel kell szembenézniük.
A nyugati kultúrától eltérő kultúrákban több helyen (pl. az amerikai indiánok, a thaiok, a kínaiak, dél-ázsiaiak, a zapotékok körében vagy az iszlám országokban) régóta számon tartanak olyanokat, akik valamilyen módon kívül esnek a férfi-nő felosztás kettősségén, és úgymond a "harmadik nemhez" tartoznak: őket modern kifejezéssel leginkább transzneműnek hívhatnánk
Nemi irányultság:
A transzneműség identitás, vagyis arra utal, hogy az illető nemileg hová tartozónak tartja magát, nem pedig arra, hogy kihez vonzódik. A transzneműség az irányultságtól független, arra rmerőlegesr1; dimenzió: a transzneműek közt ugyanis léteznek heteroszexuálisok, homoszexuálisok, biszexuálisok és aszexuálisok egyaránt.
Az, ha valaki például ellenkező nemű testben szeretne élni, semmit sem mond arról, hogy az illető melyik nem iránt érdeklődik, és az sincs szükségszerűen meghatározva, hogy ez az átalakulás során megváltozik-e, vagy sem. Ugyanígy, az a (mára jórészt elavult) kép sem helytálló, miszerint a homoszexuálisok viselkedésben vagy öltözködésben az ellenkező neműeket imitálnák: a meleg férfiak és a leszbikus nők túlnyomó többsége jól érzi magát a nemüknek megfelelő külsővel (ennek is köszönhető, hogy nagy részük továbbra is megteheti, hogy nem fedi fel magát mások előtt).
A nemi identitás és a nemi irányultság különbözősége ellenére a szexuális kisebbség fogalma mindazokat felöleli, akik akár az egyik, akár a másik téren eltérnek a többségtől, mint ahogy az LMBT elnevezés (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) is mindkettőre egyaránt utal.
Történet : A „transzvesztitizmus” kifejezés sok jelentésváltozáson ment át, mióta 1910-ben megszületett; és még ma is több különböző értelemben használják. Ezért fontos mindig tisztázni, mire is gondolunk pontosan, mikor élünk vele. A különböző jelentésvariációk megértéséhez érdemes egy pillantást vetni a terminus fejlődésének történetére és a jelentés változásai mögött álló okokra.
A kifejezés eredete : A terminust Magnus Hirschfeld alkotta meg a latin 'trans-' („keresztül”) és 'vestere' („öltözködik, visel”) szavak felhasználásával; és használta először „Die Transvestiten: eine Untersuchung über den erotischen Verkleidungstrieb” (szabadon: „A transzvesztiták: kutatás az álruha utáni erotikus vágyról”) című könyvében. Olyan emberek leírására használta, akiknek szokásában állt önként az ellenkező nem ruháit viselni. (A biológiai és társadalmi nem fogalma akkoriban még nem különült el.) A Hirschfeld által vizsgált transzvesztitacsoport egyformán állt nőkből és férfiakból; homoszexuális, biszexuális, heteroszexuális és aszexuális irányultságú alanyokból.
Hirschfeld maga sem volt maradéktalanul elégedett a terminussal: tisztában volt vele, hogy az öltözködés csak különböző pszichológiai állapotok külső szimbóluma. Valójában segített kiharcolni pácienseinek az első névváltoztatásokat és szexuális átalakító műtéteket is. Tehát Hirschfeld transzvesztitái tulajdonképpen nem a mai értelemben vett transzvesztiták voltak, hanem a transzneműség teljes spektrumának képviselői.
Hirschfeld alapvetően egy hármas nemi keretben gondolkodott: rendszerében megkülönböztette a férfi, női és „egyéb” társadalmi nemet, mely utóbbit a harmadik nemnek nevezte. Ebbe a harmadik kategóriába tartozott mindenki, aki áthágta a hagyományos heteroszexuális norma határait. Mai értelemben a „másság” minden formáját (leszbikus/meleg, biszexuális és transznemű) ide sorolta, nem tett különbséget a transzvesztitizmus különböző árnyalatai között.
Mára szinte sehol nem használják a transzvesztitizmus kifejezést a hirschfeldi értelemben, a transzneműség modern kategóriája átvette ezt a szerepet.
Modern használat : A második világháború és a nácizmus végett vettet nem csak Hirschfeld munkásságának, hanem a szexualitás területén végzett minden európai kutatásnak. Egészen a hatvanas évekig, Európában és Észak-Amerikában egyaránt, a transzvesztitizmust a homoszexualitás egy megnyilvánulásának, vagy a látens homoszexualitás jelének tekintették. Hirschfeld háromnemű rendszere is eltűnt és újra átvette helyét a kétpólusú gondolkodás.
Az 1960-as években Harry Benjamin kezdett újra foglalkozni a témával. A transzvesztita viselkedés bepréselése a két nemmel operáló keretbe azonban a transzszexualitás „felfedezéséhez” vezetett. Míg Hirschfeld megpróbált helyet találni a társadalomban a harnadik nemnek; a heteroszexuális viselkedéstől eltérőket most megpróbálták rávenni, hogy „normális” férfiként, vagy nőként viselkedjenek. Ha a transzvesztitizmus „meggyógyítása” nem sikerült, akkor akár nemváltoztató műtétek segítségével is. Azokat pedig, akik elutasították ezt a megoldást homoszexuálisnak, vagy szexuális fetisisztának bélyegezték.
Mivel a transzszexuálisoknak az orvosi kezelésekhez való hozzáféréshez a mai napig bizonyítaniuk kell, hogy nem „csak” transzvesztiták; sokszor még a többségi társadalomnál is erősebb ellenérzéseket táplálnak a transzvesztitizmussal szemben.
A fentiek miatt sokan még ma is a homoszexualitás, a fetisizmus és a transzszexualitás fogalmát társítják a transzvesztitizmushoz.
Elválás a homoszexualitástól :
A következö jelentésmódosulást a melegjogi mozgalmak felerősödése hozta magával. A Stonewall lázadás után egyre több meleg vált láthatóvá, és mivel közülük nagyon kevesen mutattak transzvesztita viselkedést, a jelenséget egyre kevésbé hozták összefüggésbe a homoszexualitással. A transzvesztitizmus extrém, többi ágától jelentősen eltérő formája, a „drag” azonban továbbra is szorosan kapcsolódik az LMBT közösséghez.
„Cross-dressing” A hetvenes években lezajló jelentésmódosulás után egy meglehetősen nagy csoport név nélkül maradt: a női ruhát viselni kedvelő heteroszexuális férfiak. Nem voltak elégedettek a transzvesztita kifejezéssel, ezért elkezdték használni magukra a „cross-dresser” szót. (Szó szerint „keresztöltözők”. A kifejezésnek máig nincs magyar megfelelője.)
A „cross-dresser”-ek elhatárolódnak minden szexuális jellegű fétisizmustól, saját bevallásuk szerint egyszerűen szeretik az ellenkező nem ruháit hordani. Valószínűleg az ő kiállásuk következménye, hogy a transzvesztita fétisizmus fogalma egyértelműen elkülönült a transzvesztitizmustól. A rájuk irányuló figyelem azonban a transzvesztitizmus egy újabb jelentésvariánsának kialakulásához vezetett: transzvesztita alatt néha ezeket a heteroszexuális, női ruhát viselő férfiakat értik (akik saját magukat „cross-dresser”-ként aposztrofálják).
Okok, magyarázatok : A női ruha viselésének okai a szakirodalom szerint a következők lehetnek:
A. életmód, divat:
1. irigység a női öltözködés miatt (a férfi ruhák szürkék, unalmasak, egyhangúak, a női ruhák változatosak, mások és szebbek anyagban, minőségben, színben, fazonban),
2. praktikusság, kényelem, ár (hálóing, cipő, hidegben nylon harisnya,– ha van is férfiben, az drága és nem olyan),
3. egyenjogúság hiányolása, társadalom megváltoztatása (nők maguktól értetődően viselnek férfi ruhát),
4. kíváncsiság (milyen lehet kinézetre, érzésre öltözködéskor, viseléskor, mozgáskor),
B. hobbi, öröm:
1. jó buli (szórakozás, örömszerzés, időtöltés, unalom elűzése, játszadozás, álmodozás, vágyakozás)
2. feldobottság érzése (vérnyomásemelés, lebukás veszélye, észreveszik-e a ruhát, azt, hogy „más vagyok”),
3. erotikus játék (az átöltözés öröme szexuális pluszt ad),
4. vonzódás a nők felé (a másik nem által viselt holmikon keresztül fokozott mértékben váltódik ki, utolérni őket öltözködésben, viselkedésben, gondolkodásban),
C. egyéb okok:
1. félrenevelés, mert pl. születéskor lányt vártak (nevelés, hajviselet, kislányos ruhák),
2. női nevelői dominancia (csonka család vagy a családban az anya túlzottan meghatározó személyiség),
3. magányosság feloldása (szorongó gyermek anyja hiányát pótolja, ill. ha nincs kéznél nő, akkor csinál magának),
4. félénkség feloldása (nem tud kapcsolatot teremteni, ezért nőt csinál magának)
5. szerepjátszás (női „bőrbe” bújás, női szerep, női hasonmás alkotása),
6. befelé húzódó én extrovertáltra (= érdeklődésével a külső világ felé fordul) váltása (utcára menés átöltözve).
7. figyelemfelhívás (én is itt vagyok)
8. feltűnési viszketegség (átlagostól, normálistól különbözni vágyás, magamutogatás),
9. megbotránkoztatás, lázadás (szokásokkal dacolás, régebben hosszú haj, fülbevaló),
10. menekülés a férfi társadalmi lét problémái elöl (szorongás oldása, kikapcsolódás),
11. a személyiség női oldalának erőteljesebb átélése (játék a női léttel, vagy annak gondolatával),
Női transzvesztitizmus :
A nyugati kultúrákban gyakorlatilag lehetetlenné vált nők számára a transzvesztita viselkedés, hiszen a férfiak egyre több ruhadarabja vált számukra is megengedetté és divatossá. A leszbikus közösség tagjainak egyedi transzvesztitizmusa, a "Butch" vagy "Dyke"-ok férfi ruházkodása is megritkult; így gyakorlatilag nem volt szükség a fizikailag nő transzvesztitákat leíró szóra.
A transzvesztitizmus fogalmát még ma is szinte kizárólag férfiak esetében használják; bár néhány kutató, és a leszbikus közösség néhány tagja nemrégiben újra elkezdte férfiként öltöző nőkre vonatkozóan alkalmazni a kifejezést. (Bár a „drag king” megnevezés kétségkívül gyakoribb.)
Összegzés :
A transzvesztitizmus kifejezésnek sok különböző jelentése van, és több eltérő értelemben is használják. Ezek közül néhány ellentmond egymásnak; de közös vonásuk,hogy a biológiai nemüktől társadalmilag elvárt öltözködéstől eltérő ruházkodási szokásokat űző személyekre vonatkoznak; elhatárolódnak a fétisizmustól és a transzszexualitástól (a társadalmi nem teljes megváltoztatásától). Ezért használat közben, a félreértések elkerülése végett lehetőleg tisztázni kell, hogy milyen értelemben élünk a kifejezéssel. Az angolszász tudományos irodalomban transzvesztitizmus helyett mára főleg a „cross-dressing” kifejezés használatos.
A transzneműség átfogó gyűjtőfogalma mindazon embereknek, akiknek nemi szerepe (az ún. gender) valami okból eltér a születéskor többnyire meghatározott biológiai nemtől (férfi vagy nő).
Több különböző fogalmat ölel fel, melyek közül némelyiket a transzneműség szinonimájaként is használják:
- a transzszexualitást: amikor egy ember nemi tudata ellentmond a testi nemi szerveinek (például férfitestben élő nő, aki biológiailag férfi, lelkileg viszont nő), - az interszexualitást: amikor valakinek nem egyértelmű a testi neme (korábbi nevén hermafroditizmus), - a transzvesztitizmust: ha valakinek nincs problémája a testi nemével, de az ellenkező nem ruháit viseli.
Crossdresser: -Az a férfi, aki csak hobbiként néha vesz fel magára egy-egy női ruhadarabot.
Drag king: -Olyan - általában leszbikus vagy transznemű - személy, aki férfinak öltözve tart szórakoztató előadást (playback, éneklés, tánc).
Drag queen: -Olyan személy - általában meleg férfi vagy transznemű - aki nőnek öltözve tart szórakoztató előadást (playback, éneklés, tánc). A transzvesztita hasonló fogalom, a drag queen-ek esetében azonban a fő hangsúly a szórakoztatáson van, így ők gyakran szélsőségesen eltúloznak bizonyos vonásokat a humor miatt.
Hermafrodita: -Hermafroditák, azaz más (újabb) szóval interszexuálisok olyan testtel születnek, amelyen férfi és női jegyek is találhatóak, illetve testükről nem dönthető el egyértelműen, hogy férfi-e vagy női.
Homoszexuális: -A homoszexuális férfiak többsége kifejezetten férfinak érzi (jól) magát, és partnerében is a férfiasságot keresi. A leszbikus nők többsége is éppen annyira nőies, mint a többi nő, és jól érzi magát nőként. A homoszexuálisok tehát nem saját nemükben, hanem partnerideáljuk nemében térnek el az „átlagtól” vagy „normálistól”.
Interszexuális: -Olyan személy, akinél valamilyen mértékben mindkét nem külső nemi jellegzetességei (elsősorban a nemi szervek) megtalálhatók (régebben hermafroditáknak hívták őket).
Queer: -Általában a leszbikus,meleg, biszexuális és transznemű emberek közös elnevezése, de tágabb értelemben ide tartoznak azok a heteroszexuálisok is, akiknek szexuális szokásai eltérnek az „átlagostól”. A melegmozgalom a kifejezést olykor társadalompolitikai jelentéssel is felruházza, rámutatva a hagyományos szexuális orientációkban való gondolkodás (heteroszexuális, homoszexuális stb.) leegyszerűsítő és korlátozó voltára.
Shemale: -Jelentése: „hímnő”. Azokat a transzszexuálisokat hívják így, akik nem végeztetik el a nemiszerv-átalakító műtétet, de minden másban nőiessé formálják testüket. Sokszor a szexiparban keresnek megélhetést.
Transznemű: -Transzneműségről akkor beszélhetünk, ha a transzvesztitizmusnál kevésbé ideiglenes határátlépésről van szó, tehát ha valaki nagyrészt a másik nemre érvényes normák szerint él. Az ezzel kicsit átfedésben lévő transzszexualitás pedig az az eset, amikor a biológiailag másik nemmel való vállalt azonosulás motiválja a külső átalakulást.
A transzszexuális úgy érzi, hogy a „természet tévedéseként” született fizikai neme ellentétes pszichológiai nemével. Minden eszközzel igyekszik kijavítani a tévedést, tehát átalakulni férfivá vagy nővé. Az azonosulás tehát lehet „stílusbeli”, vagy testi jegyekben mérhető (hormonkezelés, átoperálás). Előfordul, hogy a transzszexuális nehezen boldogul új énjével, csökkent szexuális képességével és szembesülnie kell a társadalom előítéleteivel is. A legtöbben azonban boldogabbak lesznek nemük megváltoztatása után.
Transszexszuális: -Olyan személy, aki biológiai adottságaival ellentétes neműként határozza meg magát ("férfi testbe született nő" vagy fordítva). Számos transzszexuális nemváltoztató operációnak veti alá magát.
Transzvesztita: -Olyan férfi, aki jól érzi magát részben vagy egészen nőnek öltözve, ez nála szexuális izgalommal járhat, és kötődhet valamilyen szexuális tevékenységhez is (szex partnerrel vagy maszturbáció). A transzvesztiták közül sokan titkolják „másságukat”, és csak a négy fal között, elrejtőzve űzik tevékenységüket; mások kifejezetten a nyilvánosság elé tárják, és pl. színpadon fellépnek nőimitátorként. A transzvesztiták között egyaránt vannak homoszexuális,biszexuális és heteroszexuálisok is. Nagyon ritkán nőknél is előfordul.
Rövidítések: -CD: Crossdresser -TS: transzszexualizmus, transzszexuális -TV: transzvesztita
Az országban nem sok pszichiáter,pszichológus szakember orvosi véleményét fogadják el a nővé és férfivé válás útjának elindításakor a kormányhivatalok kivétel nélkül mindegyik Budapesten praktizál. (3 szakvélemény szükséges)
- Nagy Gertrúd igazságügyi pszichológus - Dr. Simon Lajos igazságügyi pszichiáter - Dr. Tolnai Valéria pszichiáter - Wéber Katalin klinikai szakpszichológus
A nemváltoztató műtéteket jeles orvosi szaktekintélyek végzik.
Magyarországi SRS sebészek :
-Dr.Tizedes György MTF, FTM Da Vinci Magánklinika -Dr. Csobó Zsolt Szigetvári Város Kórház -Dr. Pajor László Szeged, Urológiai Klinika -Dr. Király István Szeged, Urológiai Klinika -Dr. Balajthy Tibor New Contour Plasztikai Sebészet
Melleltávolítás, rekonstrukció :
-Dr.Tizedes György Medison Orvosi Központ -Dr. Csobó Zsolt Szigetvári Város Kórház
Budapest: -Dr. Mihályfi László - www.idealplastica.hu -Dr. Pap Péter - www.pap-plasztika.hu -Dr. Balajthy Tibor - www.newcontour.hu -Dr. Gill Endre - www.gill.hu -Dr. Rozsos Tamás - www.drrozsos.hu
Vidék: Szeged: -Dr. Viczián Csaba - www.mellplasztika.net Pécs: -Dr. Kelemen Ottó - www.plasztika.info.hu Debrecen: -Dr. Molnár Csaba - plasztika2000.hu Siófok: -Dr. Mezőfi Tamás - www.tamedex.hu
Endokrinológusok, nőgyógyászok :
- Dr. Szűcs Nikolette - endokrinológus Semmelweis Egyetem, ÁOK, II. sz. Belgyógyászati Klinika - Dr. Rácz Károly - endokrinológus Semmelweis Egyetem, ÁOK, II. sz. Belgyógyászati Klinika - Dr. Szabolcs István - endokrinológus Honvéd Állami Egészségügyi Központ Endokrinológiai Szakrendelés, - Dr. Valkusz Zsuzsanna - endokrinológus Szeged, SZTE Endokrin Klinika - Dr Gasztonyi Zoltán - nőgyógyász / endokrinológus Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum - Dr. Cseke Béla - belgyógyász-endokrinológus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum - Dr. Jenei Katalin - endokrinológus, / szülész - nőgyógyász Nőgyógyászati Klinika - Dr. Kovács Réka - nőgyógyász Mátyásföld Klinika
Foniáterek :
- Dr Mészáros Krisztina fül-orr gégész, foniáter, audiológus ENT House Budapest - Dr. Tóth Andrea Debreceni Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika
""-A plasztikai műtéteket (pl:szilikon mellek,péniszprotézis) a társadalom biztosítás nem támogatja így nagyon sok transzszexuális teljeskörű nemátalakítása félbe marad.Ezt azért tartom elkeserítőnek hiszen beszeretnének illeszkedni a társadalomba és megakarnak felelni az elvárásoknak.
Szükségük lenne ugyanúgy a TB támogatására mint azoknak az állampolgároknak akiknek a szíve,mája,végtagja beteg a különbség ,hogy nekik a lelki panaszaikat kellene orvosolni elsősorban.--""
A nemi hormonokról általánosságban :
A szervezet nagyon különleges, úgynevezett belső elválasztású mirigyekben helyet foglaló sejtjei termelik őket: a hormonokat. Közvetlenül a vérbe jutnak, és az idegrendszerrel együtt fontos életfolyamatokat szabályoznak. Alapvetően meghatározzák a női és férfi szervezet egymástól döntően eltérő szerkezetét és működését. Az ösztrogén teszi, hogy a nő nőnek néz ki, a tesztoszteron pedig, hogy a férfi férfinak. Kissé meglepő viszont, hogy mindkét nemben mindkét fajta nemi hormon termelődik - csak nem azonos mennyiségben.
Férfi nemi hormonok: A tesztoszteron férfiban a herékben, nőben pedig a vese felső részén sapkaszerűen ülő mellékvesében és a petefészekben termelődik. A tesztoszteron hatására jön létre a nemi vágy, de az agresszió is. Szerepet játszik a szervezet energia-háztartásában, az önbizalom és a koncentrálás képességének a kialakulásában. Ritkán bár, de előfordul, hogy a női szervezet a normálisnál több tesztoszteront termel. Ez komoly szőrtüszőgyulladáshoz (akne), az arcszőrzet megszaporodásához, testtömegnövekedéshez, idült nyugtalansághoz és fokozott támadási hajlamhoz vezet.
Akadnak olyan fiatalemberek, akik mesterségesen próbálják meg emelni e hormonszintet a szervezetükben: a testépítők némelyike igen elítélhető módon - következetesség helyett így szeretné testalkatát "versenyképessé" tenni. E módszernek azonban veszélyei vannak: a nagy adagban bevitt férfi nemi hormon csökkenti a saját hormontermelést, és a korábban már említett látható mellékhatásokhoz (pattanásosság, szőrzetnövekedéshez) vezet. A kívülről bevitt nemi hormonok ezenkívül allergiás alapon súlyos sárgasággal járó májbetegséget okozhatnak, mely hosszú hetekig "kivonja a forgalomból" az illetőt.
Női nemi hormonok: Az ösztrogén mennyisége férfiakban jóval kisebb, mint nőkben. Ennek ellenére, a legutóbbi vizsgálatok azt igazolták, hogy a hím csírasejtek képződéséhez is alapvetően szükséges hormonról van szó. Nőkben az ösztrogén erősíti a csontokat, javítja a nemi életet, szépíti a bőrt, fokozza a hüvely nedvességtartalmát és javítja az emlékezőképességet.
A progeszteront a terhesség hormonjának is nevezik, mivel felkészíti a méhet a terhességre. Javítja az étvágyat, hatására a vese vizet és sókat tart vissza a szervezetben. Ugyanekkor viszont szomorúvá és depresszióssá is tehet. Mindezek a tünetek a menstruáció előtt közvetlenül is előfordulhatnak, amikor e női hormon szintje megemelkedik, míg az ösztrogéné csökken. Az E-, a B-komplex vitaminok és a kankalinolaj növelni tudja a petefészek progeszterontermelését.
Male to Female (férfiből nővé)hormonkezelés : Hormone replacement therapy (HRT)
Ellenjavallatok: Teljes mértékben: ösztrogén érzékeny daganatos betegségek (pl. emlőrák), thrombózis vagy macroprolactinoma.
Mérlegelhető mértékben: Máj, vese szívbetegség vagy stroke, illetve a szívbetegség valamennyi kockázati tényezője: magas koleszterinszint, cukorbetegség, elhízás, dohányzás . Családban előforduló mellrák, trombózis, epebetegségek.
Terápia típusok: Ösztrogének
Az adagok általában nagyobbak mint a hiánypótló adagok született nők esetében. Általában az adagokat a here eltávolítás (orchidectomy) vagy az srs után csökkenteni szokták. Ez a gyakorlat még azokban az időkben vált általánossá amikor a tesztoszteron szint csökkentésére nagyon magas ösztrogén adagokat használtak mivel nem alkalmaztak még anti androgéneket. Manapság nagy dózisokat (bár legtöbbször nem akkorákat mint az anti androgének alkalmazása előtti időkben) az első körülbelüli tíz évben javasolnak, hogy kialakuljanak az alapok akár van here eltávolítás ill. SRS akár nincs. Általában tíz év után csökkenteni lehet a dózisokat. Injekció, transzdermális tapasz illetve orron, szájon és bőrön át alkalmazható készítmények is vannak. Minél nagyobbak az adagok annál nagyobb a kockázat. Ezért a mérlegelhető kockázatok fennállása esetén kisebb adagokkal kell kezdeni és fokozatosan kell növelni a dózist. Transzdermális ösztrogént idősebb transznők és dohányosok esetében kellhet előnyben részesíteni mert alkalmazása esetén kisebb a trombózis kialakulásának esélye. Kevésbé praktikus megoldás ez a szükséges tapaszok magas száma és az ezzel járó költségek miatt. Ráadásul a helyi bőrirritáció veszélye is fennáll. Progesztogének Két nagy csoportjuk van a progeszteronok illetve a progesztinek (mesterséges progeszteron). Léteznek szájon át alkalmazható és injekciós készítmények valamint végbélkúp is. A progesztogének felelősek a mellek kialakulásáért. A progesztogének a zsíreloszlásban is segítenek, emelik a nők libido szintjét, növelik az étvágyat, kicsit olajosabbá teszik a bőrt, fokozzák a véráramlást a bőrben, segítenek az izzadásban az extra hő leadásának céljából, növelik a testhőmérsékletet aminek köszönhetően könnyebb elviselni a hideget, erősítik a körmöket, energetikusabbá és ugyanakkor nyugodtabbá teszik az embert. Különösen szükséges progeszteron a csontok egészségéhez. Bár az olajosodás túlzott mértékű is lehet és pattanásosodáshoz vezethet. Egyes esetekben a libidót is túlzottan megnövelheti.
Antiandrogének:
Gátolják az androgén hormonok biológiai hatását. Nálunk és Európában a ciproteron acetátot tartalmazó antiandrogének használata a leggyakoribb. Amerikában a gyengébb hatású spironolacton hatóanyagú szereket részesítik előnyben. A ciproteron-acetát a 17-hidroxiprogeszteron szintetikus származéka és elnyomja a luteinizáló hormont (ami végső soron a tesztoszteron szint csökkenését idézi elő), meggátolja a dihidrotesztoszteron kötődését az androgén receptorokhoz és gyenge progesztin. Prosztatarák kezelésére használták. Hosszú távú 200 mg-os vagy annál nagyobb dózis használata májkárosodást okozhat. Vitathatatlanul a legerősebb antiandrogén hatóanyag. Más antiadrogének tartalmazhatnak bicalutamidet, flutamidet és nilutamidet. Az első két hatóanyaggal ellentétben ezek nem csökkentik a tesztoszteron szintet hanem csupán meggátolják a tesztoszteron és a dihidrotesztoszteron kötődését az androgén receptorokhoz. Ezeknek gyengébb az agyra kifejtett hatásuk ezért nem lesz kisebb a libidó és megmarad az erekcióra való képesség.
GnRH agonisták:
Mindkét nem esetében termel a hipotalamusz GnRH-t (gonadotropin-releasing hormon), hogy luteinizáló hormon (LH) és follikulus stimuláló hormon (FSH) választódjon ki az agyalapi mirigyben amelyek viszont az ivarmirigyekben serkentik a nemi hormonok termelődését. A serdülők esetében legyenek bármilyen neműek is a GnRH agonisták mint pl.a goszerelin acetát arra használhatóak, hogy felfüggesszék a nemi hormonok indukálta változásokat amelyek nem kívánatosak, mindezt anélkül, hogy bármilyen változást idéznének elő a megfelelő (jelen esetben ellenkező) nem irányába. A GnRH agonisták kezdetben stimulálják az agyalapi mirigyet majd gyorsan deszenzibilizálják a GnRH hatását. A kezdeti megugrás után néhány hét alatt nagymértékben lecsökken az ivari androgén termelés. Nagy vita van azt illetően, hogy hány éves kortól és klinikai, morális ill. legális szempontokból mennyi ideig biztonságos ezt a kezelést folytatni. A jelenlegi Harry Benjamin International Gender Dysphoria Association Standards of Care hatodik módosított kiadása a Tanner-féle beosztás (Tanner stages) 2. stádiumától engedi az ilyen fajta kezeléseket de nem teszi lehetővé további nemi hormonok alkalmazását 16 éves korig ami jelenthet öt vagy annál több évet is bizonyos esetekben. A nemi hormonok azonban sok más dologért is felelősek. Ilyen a férfiakra jellemző erős csontozat kialakulása amelyet nem akadályoznak meg a GnRh agonisták. A GnRH agonisták megakadályozzák a here funkcióinak reaktivizációját olyan esetekben amikor orvosok az ösztrogén kezelés felfüggesztését kérik műtét előtt. A GnRH agonisták magas költsége gyakran jelentős tényező.
A hormonok hatása Áttekintés:
Transznemű nők számára az ösztrogén szedése többek között a következő változásokat idézi elő:
- a mellek növekedését, a mellbimbó is növekszik ezzel párhuzamosan -átalakul a test zsír szerkezete -vékonyabbá válik a bőr
Male to Female transzszexuálisok esetében a HRT gyakran antiandrogének alkalmazását is jelenti a fentebb említett ösztrogén és progesztogén mellett. A hormonkezelés általában nem szünteti meg az arcszőr növekedését és nem változtat a hangon.
Visszafordíthatatlan változások:
- emlő növekedés - mellbimbó nagyobbodás - stria (nem mindenkinél jelentkezik)
Visszafordítható változások:
- csökkent libidó, illetve szexuális viselkedés - a testzsír állomány átrendeződése - izomveszteség - különböző bőrváltozások - jelentősen csökkent testszőrzet - a test illatában és verejték termelésében bekövetkezett változások - nemi szerv mérete
Pszichológiai változások:
A pszichológiai változásokat nehezebb meghatározni, mivel a HRT az első lépés általában a transition elején. Ennek önmagában komoly pszichológiai hatása is van amelyeket nehéz elkülöníteni a hormon okozta változásoktól. Sokan számolnak be megnövekedett önbizalomról.
Szív- és érrendszer: - A legjelentősebb szív- és érrendszeri kockázat transzszexuális nők esetében az ösztrogének pro-trombotikus hatása. Fokozott vérrögképződés. Számottevően megnő a mélyvénás trombózis és a tüdőembőlia esélye. Fontos, hogy aki hormonkezelés alatt áll és tüneteket észlel azonnal forduljon orvoshoz. A trombózis legjellegzetesebb tünete az alsó lábszár járásra fokozódó fájdalma. A láb duzzadt, kékesen elszíneződik. Az érintett alsó lábszár bőrfelülete a gyulladás miatt meleg, körfogata mérhetően megnő. A tüdőembóliára mellkasi fájdalom, légzési problémák, ájulás vagy szívdobogás utalhat, akár lábfájás és duzzanat nélkül is! - A gyakorlatban nagyon fontos, hogy két héttel műtét előtt le kell állni a hormonokkal és csak két héttel a műtét után szabad újra alkalmazni azokat. - A trombózis előfordulása az ösztrogén kezelés első évében a leggyakoribb.
Female to Male (nőből férfivé)hormonkezelés
Hormone replacement therapy (HRT)
A tesztoszteron hatásai.áttekintése:
Transz férfiak számára az androgének visszafordítható és visszafordíthatatlan változásokat okoznak. Visszafordíthatatlan változások: -a hang mélyülése -arc és testszőrzet növekedése és erősödése -férfias típusú kopaszodás -a klitorisz növekedése -a pubertás befejeződése előtt, fokozza a növekedést -összehúzódhatnak és/vagy lágyulhatnak a mellek, bár ez a zsírszövetek átalakulásának köszönhető inkább.
Visszafordítható változások:
-megnövekedett libidó és megváltozott szexuális szokások -átrendeződnek a test zsírszövetei -izmosodás (különösen a felsőtest) -fokozott izzadás és testszag -súlygyarapodás és folyadék-visszatartás -erek kiemelkedése és durvább, zsírosabb bőr -pattanásosodás (különösen a terápia első néhány évében) -a vérlipid paramétereinek változása (koleszterin, triglicerid szint) -nagyobb vörösvérsejtszám
A menstruáció a tesztoszteron alkalmazásának kezdetétől 5 hónapon belül elmarad (gyakran hamarabb). Amennyiben még az ötödik hónap után is előfordul vérzés akkor szükséges nőgyógyászhoz fordulni.
A pszichológiai változásokat nehezebb meghatározni, mivel a HRT az első lépés általában a transition elején. Ennek önmagában komoly pszichológiai hatása is van amelyeket nehéz elkülöníteni a hormon okozta változásoktól. A legtöbben megnövekedett energiáról és magasabb libidóról számolnak be. Sokan magabiztosabbnak érzik magukat.
Gyakran a magas tesztoszteronszintet az agresszió megnövekedésével hozzák kapcsolatba, de ilyesmi a legtöbb transzférfinál nem észlelhető. Feltételezhető, hogy a fizikai kezelés kezdetének hatása, egy olyan szintű megkönnyebbülést okoz amely akkora mértékben csökkenti az előtte jelenlévő frusztrációt, hogy még ha a tesztoszteron növelné is az agresszió szintjét, összességében annak általános szintje valójában csökken.
Sok transzférfi hormon nélkül képtelen arra, hogy elmenjen férfinak, különösen a hangjuk lehet árulkodó. Ezen kívül az arc zsírszöveteinek átalakulásának is nagy szerepe van a férfias megjelenés elérésében.
Testalkat változása a hormonkezelés hatására
Általános anatómia:
Feltűnő az úgynevezett csontfelépítés, más néven csontvonal, amely akkor válik láthatóvá, ha a végtagok nyugalmi állapotban vannak. A férfinál egyenes, a nőnél enyhén elhajló. A vállöv és a medence méretkülönbségei, és a váll-medence egymáshoz mért nagysága egyértelműen kivehető. Még a mellkas terjedelme, és a koponya és állkapocscsontok formái is megkülönböztethetőek.
Ha most hormonok, és műtétek által nemátalakítás történik, az alkat bizonyos mértékig megváltozik,mivel a tipikus helyeken történő test zsírátrendeződés meghatározott mértékig hozzáidomítja az alkatot a választott nem alkatához. A megfelelő fitnesz, és izomfejlesztés is hozzásegít a megfelelő alkathoz. Főleg F2M-eknél, akik a tesztoszteron hormon által alátámasztják az izom felépítésüket.
Hol rakódik le a zsír a testzsírátrendeződés folyamán? M2F-eknél: •hasi zsírtartalék csökkenése •lerakódás a combon, csípőn, és fenéktájt (a medence szélesebbnek tűnik) •a zsír a test belsejéből a bőr alá rendeződik (így az M2F-ek szövetei hasonlóan a biológiai nőkéhez lazábbnak tűnik, és ezáltal az alkat lágyabb lesz – gyakori oka a combon és a fenéken lévő cellolitesznek) •az arc bőr alatti zsírszövetének átrendeződése, aminek következtében az M2F-ek arca kevésbé tűnik markánsnak •továbbá: izomsorvadás, az izmok nagyrészt idomulnak a női test felépítéséhez, ami szintúgy lágyabb alkatot kölcsönöz •férfias testszőrzet csökkenése (az arcon, és részben más testrészeken is csak az epiláció segít a tartós szőrtelenség elérése érdekében) F2M-eknél: •hastájékon való lerakódás (aki nem vigyáz, könnyen sörhasat növeszthet) •zsírtartalékok csökkenése a combon, a fenéken és csípőtájt (a medence keskenyebbnek tűnik) •bőr alatti zsírszövetek átrendeződése a test belsejébe (ezáltal a F2M-ek szövetei a biológiai férfiakéhoz hasonlóan keményebbek lesznek, ezáltal az alkat általánosan markánsabbnak hat, a comb és fenéktájékon lévő cellolitesz nagyban visszafejlődik) •az arc bőr alatti zsírszövetének átrendeződése, ami által a F2M-ek arcvonásai kevésbé lesznek lágyak •továbbá: izomnövekedés, az izomtónus nagyban idomul a férfias testfelépítéshez, amitől szintén markánsabb lesz az alkat •testszőrzet növekedés a megfelelő férfias helyeken Az alkat megváltoztatása tehát csak a „puha” testrészek idomulásával lehetséges. A csontváz felépítését a hormonok, és a műtétek sem változtatják meg. Az ember nem lesz se kisebb, se nagyobb. A csontfelépítés/csontvonal a transition lezártával is megmarad. Az arcfelépítés további megváltoztatásához műtéti eljárás szükséges a csontozaton.
Az alkati idomulásnak tehát természet szabta határai vannak.
Mi az, ami teljesen lehetetlen? Lehetlen a termékenység helyreállítása az „új nemben”. Nem lehet egy bioférfiból termékeny M2F-et csinálni, vagy fordítva. Ha a belső nemi szerveket egyszer kivették, a termékenység örökre elvész. Az orvostudomány mai állása szerint a belső nemiszervek egyenes transzplantációja egy másik testbe, úgy hogy azok automatikusan termeljék a megfelelő hormonokat, lehetetlen. Így életfogytiglan tartó „külső” hormonterápia szükséges. Az „új kinézet, új ember” címszó alatt történő változás is lehetetlen. Az alapkarakter és arcvonások a transition lezártával is megmaradnak. Kínaiból sem lehet európait csinálni! A kinézet csupán módosul, valahogy úgy, mint a fiú-lány testvérek hasonlósága. Bár köztudott, hogy a kezelt TS-eknek megnő az öbizalma, magabiztosabbak magukkal, és a külvilággal szemben is, és belső békét sugároznak, ez azonban csak azért van, mert önmagukkal rendbejönnek. Ettől azonban még messze nem lesznek új emberek. A belső marad ugyanaz, csak a csomagolás változik, ezáltal a „módosulás” után jobban illik a csomagolás a belsőhöz.A kívánt alkat azonban a megfelelő öltözködéssel jól befolyásolható.
Male to Female (férfiből nővé)hormonok (5):
-Estrofem 2 mg filmtabletta -Estrimax filmtabletta -Androcur 100 tabletta -Diane 35 drazsé -Provera tabletta
Female to Male (nőből férfivé)hormonok(6):
-Andriol Testocaps kapszula -Nebido 1000 mg/4 ml oldatos injekció -Androgél 50 mg gél tasakban -Tostran 2% gél Testosteron Depo 250 mg/ 1ml -Proviron 25 tabletta Rási Zoltán Zsolt okleveles pszichológus jegyzetei 1
|
|